Két győzelem a rövidprogramokban,
ezüst és bronz az összesítésben.
Kántor Georgina Tóth Ivett
Forgó Kristóf Marco Klepoch
2007-ben az első Mikulás Kupán Tóth Ivett ezüstérmet, Szombat-helyi Eszter bronzot
szerzett.
2008-ban ugyanez a két verseny-ző aranyéremet szerzett. 2009-ben csak Szombathelyi
Eszter indult, aki a junioroknál a középmezőnyben végzett.
Minden jog fenntartva MAC Népstadion Műkorcsolya szakág.
sorra került. A késői időpont ellenére sikerült hibátlan rövidprogramot futnia és
ezzel az első helyet megszereznie. A másnapi kűrben azonban nem tudta megismételni
ezt a teljesítményt és egy kihagyott tripla Salchow miatt, mindössze 1 pont különbséggel
a 3. helyre került. A győzelmet Ljubov. Efimenko technikailag erős programmal megérdemelten
szerezte meg. A junioroknál Forgó Kristóf igen nehéz tripla-tripla kombinációval
készült, de ezt sajnos a programokban nem sikerült bemutatnia. Bár összhatásában
kimagaslott a mezőnyből, az angol Jack New-
Nem sok újdonságot hozott az 5. Mikulás kupa, legalábbis ami a résztvevő nemzeteket
illeti. A külföldi
mezőny nagyjából ugyanazokból állt, akiket már megszoktunk az előző években. Így angol, osztrák, finn, bolgár, román, szerb, izraeli, üzbég, kazak, szlovák, olasz, cseh, andorrai, észt, valamint jégtáncban orosz, ukrán, francia és német sportolók álltak rajthoz. Technikai téren újdonság volt, hogy a tavaly felavatott kivetítőn kívül, az idén már interneten élőben is lehetett követni az eseményeket. Versenyzőink remekeltek a rövidprogramokban.
Forgó Kristóf és Tóth Ivett is egy-aránt első helyezést ért el. Forgó Kristóf
42,83-al új egyéni rekordnak számító
pontszámot kapott és Tóth Ivett is több, mint 2 ponttal javította meg eddigi egyéni csúcsát. Ivett az utolsók között mutatta be rövidprogramját a 36 fős mezőnyben. Ezúttal is voltak visszalépők, de ennek ellenére a késő éjszakába csúszott a verseny. Jócskán elmúlt már 10 óra amikor Ivett
berry erős tripláival és magasabb technikai pontszámával összesítésben meg tudta előzni. Kristóf így is dicséretet érdemel, hiszen 121.08 pontot gyűjtött össze a versenyen, és ez 2 ponttal több, mint amit egy hónapja Trnavában szerzett. Joó Laura a novice basic “B” kategóriában az előkelő 5. helyet érte el a 12 fős mezőnyben. Magabiztosan versenyzett, minden ugrását hibátlannak fogadták el. Ha a forgásokon is tud javítani, még komolyabb eredményekre számíthat.
Takács Anna lendü-letes programot muta-tott be, de látszott rajta a lámpaláz és ez sokat rontott teljesítményén. A 6. helyezése reális-nak mondható.
Szeder Blanka víru-sos megbetegedése miatt nem tudott a versenyen indulni.
Gyarmati Kata sikeresen mutatkozott be a MAC színeiben. A legerősebb technikai programot mu-tatta be a magyar verseny-zők között a 2002-es kategóriában.
2010-ben Tóth Ivett és Forgó Kristóf révén két ezüstérmet szereztek versenyzőink